Kiskakukk vendéglő

Retro varázs Sopronban! 9400 Sopron, Lővér körút 52

Kezdőlap

Minden pénteken és szombaton 19-24 óráig nosztalgia zene.
Lehetséges fellépők:
Pitkin és TSA, a Boncás Duó vagy a Free Team


Belvárostól délnyugatra terül el Sopron kertes villa- és üdülőnegyede, a Lővérek, amely a Soproni-hegység lejtőire települt. A név már 1225 óta szerepel oklevelekben, az egykori íjászok őrhelyeit jelentette. Újabb kori polgárok itteni gyümölcsöseikbe nyaralókat kezdtek építeni. Romantikus környezet, melyre méltán büszkék a soproni polgárok és csodálattal figyelik a Sopronban üdülő idegenek. A lővér körúton sétálva ismerkedhetünk meg egy-egy érdekes látnivalóval, szép villákkal szegélyezett utcákkal.

Természetesen a gyalogos túrázó az egyenletesen emelkedő körúton egy idő után elfárad, akár az Alsó, akár a Felső-Lővér irányából közelíti meg a “csúcspontot”, amit mi – jóhiszemű büszkeséggel – Kiskakukk Vendéglőnek nevezünk.
(keresse meg térképen, az “Elérhetőségek” menüpont alatt)
Hogy van-e Sopronban kakukk, arról a Lővérben sétáló hamar meggyőződhet, ha másként nem, a hangját hallhatja.
Hallgatni, figyelni kell rá, előbb-utóbb jelentkezik.
Honnan is indultunk ki? Igen, hogy túrista elfárad, és a “csúcsponton”megéhezik, megszomjazik, ülőhelyet keres, kellemes “kakukkolásra” vágyik, és ekkor dönti el véglegesen, betér a Kiskakukk vendéglőbe! Higgye el, ide érdemes bekakukkolni, talán még az is belefér, hogy a Kakukk szóval köszönti a bentlévőket.

Lehet hogy így köszönnek vissza? Miért ne? Egy biztos, a vendéglőben időt mutató kakukkos óra azonnal jelzi, jó helyre, jó időben érkezett.

Még az sem lesz meglepő Önnek, hogy a belépést követően megállapítja: mintha visszatért volna az 1960-as, 70-es évekbe.

Retro-berendezés, retro-plakátok, újságok és egyéb akkori éveket megidéző relikviák fogadják. Na ekkor “kakukkol” Ön igazán. A “kakukktojást” az étlapon találja meg, nacsak azért, mert szolid árakat talál, de pompázatos ételeket fogyaszt, a személyzet pedig jókedvű és szorgos.

A mottó: ne Ön legyen a “kakukktojás” aki nem jön el hozzánk, legyen vendégünk akár ma, de holnap is várjuk.